Üdvözöljük a Nyíradonyi-Vagyonkezelő Kft. honlapján!

Cégismertető

A 100 %-os önkormányzati tulajdonban álló Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft. létrehozásának
célja a korábbi önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok működésének
racionalizálása és eredményességük fokozása, az önkormányzati kötelező feladatellátás
színvonalának emelésével.
A Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft-nek működése során minden körülmények között elsődleges
célja az alapító önkormányzat által megszabott célkitűzés, amely a település jövőképét úgy
határozta meg, hogy Nyíradony városnak a rangjának megfelelő és számára kijelölt helyet
kell elfoglalnia a térségben és a régió települései között.

A Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft. az alapító önkormányzat kötelező és önként vállalt
feladatainak ellátását végzi, úgy mint:
– Az önkormányzat tulajdonában álló és a Vagyonkezelő Kft. által kezelt ingatlanok
hasznosítása, bérbeadása azok karbantartásával, állagmegóvásával kapcsolatos
elvégzett tevékenység
– Városgazdálkodással, városüzemeltetéssel kapcsolatos szolgáltatási tevékenység
– Alapvető egészségügyi ellátás biztosításával kapcsolatos feladatok ellátása
– A Harangi Imre Rendezvénycsarnok és a Nyíradonyi Európa Parkban található
létesítmény komplexummal, illetve a Városi Sportpályával és Városi Grundokkal
kapcsolatos üzemeltetési tevékenység
– Az önkormányzat által bonyolított közfoglalkoztatási programok koordinációs
feladatainak ellátása
– Intézményi gyermekétkeztetési feladatok ellátása
– Városi Piac üzemeltetésével, fenntartásával kapcsolatos munkavégzés
– Önkormányzati beruházásokhoz, fejlesztésekhez kapcsolódóan kiszervezett
vállalkozói, alvállalkozói tevékenység

Tevékenységeink

Felügyelőbizottság

Benő János – Elnök

Szilágyiné Karsai Mária – Tag
A Felügyelő Bizottság tagjai díjazásban nem részesülnek.

Harangi Imre Rendezvénycsarnok

Cím: Nyíradony, Millennium sétány l. 4254.
e-mail: rendezvenycsarnok@nyiradony.hu
06-36/ 52-593-084

Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig 08:00 – 21.00 -ig
Hétvége: 08:00- 21:00 ig

Levelezési cím: 4254, Nyíradony Millennium sétány l.

Kapcsolat

Nyíradonyi Vagyonkezelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 4254 Nyíradony, Hunyadi u. 1
Központi telefonszám: 52/203-045
Központi fax: 52/203-046
E-mail: vagyonkezelo@nyiradony.hu

Nyitva tartás:
Hétfő: 7.30-16.00
Kedd: 7.30-16.00
Szerda: 7.30-16.00
Csütörtök: 7.30-16.00
Péntek: 7.30-13.00

Közérdekű adatok

Közbeszerzések
Közbeszerzési eljárások

1. Élelmiszer beszerzés a Nyíradonyi Vagyonkezelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére

Eljárást megindító felhívás
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_14437_2016/

Korrigendum
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_73_2017/

Tájékoztató az eljárás eredményéről
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_6631_2017/

Közbeszerzési szabályzatok

Közbeszerzési szabályzat 2018

Közbeszerzési szabályzat 2016

Szerződések

Húskészítmény

Tőkehús

Adásvételi szerződés – mirelit

Sütőipari termékek

Szárazáru

Száraztészta

Tejtermékek

Tojás

Friss zöldség és gyümölcs

2. Kivitelezési tervek készítése mély- és magasépítési infrastrukturális munkákhoz a Nyíradony Ipari Parkban

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató:
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_5184_2017/

Szerződésmódosítás:
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_16635_2017/

Bérköltség támogatási projektek:

Bérköltség támogatási projektek